Hajléktalan álom

Megpróbálom a legelején elkezdeni a történetet, de kizárólag olyan formában fogom ezt tenni, hogy sem személy sem helyszín ne legyen felismerhető. Ezt azért fogom megtenni, mert a hajléktalanság megbélyegzettséggel jár és az ismerőseink ill. távolabbi rokonaink sem tudják, hogy hajléktalanok vagyunk, ráadásul a későbbiekben szeretnék normális átlag életet élni.

Természetesen aki ezen weboldal átolvasása után azt gondolja, hogy tud, akar, szeretne segíteni azoknak személyes találkozó alkalmával tudom bizonyítani az itt leírtak valódiságát, de hogy mit is, az majd a későbbiekben kiderül.

Tehát a 80-as évek elején születtem az egyik Budapesti kerületben. Sok-sok bölcsőde és a későbbiekben óvoda váltás után sikerült az általános iskolát egy helyen elkezdenem és be is fejeznem.

A jó néhány óvodai beilleszkedést (legalább erre már én is emlékszem) egész pontosan apámnak köszönhetem, aki alkoholista és miután atom részeg állapotban késsel fenyegette az óvónőket, hogy engem megtaláljon (az óvónők engem és Édesanyámat eközben a hátsó ajtón menekítettek ki) természetesen sajnálattal és együttérzésükről biztosítva ugyan, de megkérték Anyut, hogy ha egy mód van rá, akkor írasson egy másik óvodába na meg aztán egy másikba és másikba és így tovább.

Az általános iskolai évek elég hamar elteltek a rengeteg sportnak köszönhetően(inkább edzésről edzésre jártam, minthogy otthon legyek ilyen légkőrben. Ekkor már saját kis lakásunk volt a Nagymamámnak (Isten nyugosztalja) köszönhetően aki az apám testvéréhez költözött és nekünk adta a lakását.

Pontosabban az akkor jogszabályok lehetővé tették, hogy egyenesági leszármazottra átírassa az ingatlant(talán ez még ma is így van). Tehát ebből a szempontból egész jól kezdődött az életem, de a folytatásban már nem volt köszönet.

Bővebb információ a weboldalon található!

Kapcsolódó kategóriák: Alapítvány | Építőanyag

Hozzászólás

  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <div> <br> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
További információ a formázási lehetőségekről