Liszt Ferenc Zeneiskola
Az iskolánknak otthont adó egyemeletes épület a néhai Kiegl ház, a mai Dózsa György út és a Kádár utca sarkán áll (Kiegl József 1795-1870, bajai születésű zseniális feltaláló).
A házat 1817-ben építették és az 1840-es évi nagy tűzvész sem hamvasztotta el.
A XX. században hánytatott sorsot megélt épületet 1983-ban restaurálták, klasszicista stílusát eredeti állapotban hagyva felújították.
Belső terének átalakításával alkalmassá tették zeneoktatási célokra, ahol ma is működik intézményünk a Liszt Ferenc Zeneiskola. (felh. irodalom Bánáti Tibor: Mesélő házak-Baja c. könyve)
Intézményünk nevelő- oktató munkáját három kihelyezett tagozaton: Bácsalmáson, a Szentistváni ÁMK-ban és az MNÁMK Általános Iskolájában bővítette.
Szoros szakmai együttműködés kapcsán az EJF Gyakorló Általános Iskola mindkét épületében, ugyancsak - a lehetőségek és feltételek figyelembe vételével - a helyszínen biztosítják a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai a hangszeres és elméleti órákat.
Iskolánkban folyó művészeti, zenei nevelés kiegészíti az általános, valamint a középiskolai képzést, személyiségfejlesztést.
A zenetanulás a zenei képességek fejlesztésén túl segíti a logikus gondolkodást, rendszeres munkavégzésre, kitartásra nevel.
A növendékek érzelmeikben gazdagodnak, ízlésviláguk kifinomultabbá válik, igényesebbek lesznek környezetük kialakításában.
A zenei nevelés segíti a személyiség szabad kibontakozását, értéket és látásmódot közvetít a már-már felszínessé vált világunkban.
A zenei érzékelés és a zenei kifejezés tágítják az ember önmegtapasztalását és világlátását.
A zene műveli a kommunikációs képességet és elősegíti a szociális viselkedést.
A zeneiskolák ennek a nevelési eszménynek vannak elkötelezve.
Kezdetben, játékos formában ismerkedhetnek a tanulók a zene alapelemeivel, később már a zene írás-olvasás technikáját is megtanulják.
Ezzel párhuzamosan megkezdhetik hangszeres tanulmányaikat is.
Intézményünkben zongora, szintetizátor, hegedű, gordonka, gitár, fuvola, furulya, klarinét, szaxofon, magánének, rézfúvós és ütőhangszerek oktatása folyik.
A hangszeres órákat heti 2x30 percben, az elméleti ismereteket heti 2x45 perces tanórákon szerzik meg a növendékek.
Lehetőséget biztosítunk zenetörténeti órákra, kamarazene csoportok működésére.
A 2001/2002-es tanév óta a zenekari együttjátszás örömében is részesülhetnek tanítványaink.

