Sáska község honlapja

Tapolcától északra, mintegy 7 km-re Zalahaláp és Hegyesd felől megközelíthető zsákközség.

A Tapolcai-medence északi szegélyén az Agártető délnyugati lábánál fekszik. A sáskai erdő királyok vadászterülete volt az Árpádok korában. 1385-ben említi először egy hivatalos oklevél „Saaska” birtokként, mint a Rátóti Gyulaffy család birtokát.

A község nyugati szélén áll a román stílusú római katolikus templom, melynek felszentelése 1250 nyarán, Sarlós Boldogasszony napján történt, Szent Imre herceg tiszteletére.

Az I-II. világháborúban hősi halált halt lakosokról a templomnál elhelyezett emléktáblán, és az emlékkönyvben emlékeztek meg.

A késő barokk stílusúNepomuki Szent János szobrot, melyet 1892-ben állítottak, a zalahaápi úton találjuk.

A falu feletti erdőben áll az Emberkő (Kűember) szikla, melyet valószínűleg vízmosás alakított ki, de a környék népe szerint a régi időkben, a Rátóti Gyula által 1260-ban alapított Pálos Kolostor egyik szerzetese faragta ki útmutatásul az eltévedt utazónak. A szomjas kiránduló a tiszta vizű Szent Jakab forrásból olthatja szomját.

A települüsre látogatónak feltétlenül meg kell tekintenie a védett műemlék Tájházat, melyben helytörténeti kiállítást rendeztek be.

Kapcsolódó kategóriák: Önkormányzat

Hozzászólás

  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <div> <br> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
További információ a formázási lehetőségekről